Rafa visszatérése a csúcsra azonban sokkal több ennél, ha belegondolunk: honnan kellett visszakapaszkodnia, milyen mélyről. Igaz a mélység előtt mindig magasság van. Minden idők legjobb spanyol teniszezője 2008-ban azt követően, hogy megnyerte zsinórban negyedik alkalommal a Roland Garrost, felülhetett Wimbledon trónjára is, egy elképesztően izgalmas, Roger Federerrel megvívott döntőt követően. Ezután elment Pekingbe a XXIX. Nyári Olimpiai Játékokra és olimpiai bajnok lett, egyesben. Ennek értékét mi sem jelzi jobban, minthogy a  hosszú évekig világelső, Grand Slam tornagyőzelmeket egymásra halmozó Federer is ott volt a mezőnyben, továbbá Rafa győztes elődöntője után, ellenfele a szerb Novak Djokovics sírva vonult le a pályáról. Ő is, Roger is olimpiai bajnok szeretett volna lenni. Nekik nem sikerült. Rafa az olimpiai elsőséggel újabb csúcsra ért: világelső lett. Federer – akit sokan eredményei és elképesztő tenisztudása alapján minden idők legjobb teniszjátékosának tartanak – olyan fölénnyel vezette évek óta a világranglistát, hogy szinte elképzelhetetlennek látszott: egyszer letaszítják onnan. Rafának sikerült: 2008. augusztus 18-án átvette tőle a vezetést. Ezt követően az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon, a US Openen is eljut az elődöntőig. Az ezt megelőző időszak iszonyatos leterheltsége, valamint annak fényében, hogy a US Open mérkőzései a számára legkedvezőtlenebb borítású pályákon zajlanak, ez egészen jó eredménynek mondható. A 2008-as év végén már sérülés miatt nem játszik a Mesterek Tornáján Sanghaiban, de a 2009-es esztendő első Grand Slam tornáján, az Ausztrál Openen ismét csúcsformát mutat. Egy egészen drámai, honfitársa, Fernando Verdasco ellen vívott több, mint öt órás elődöntőt követően esélyt sem adnak neki arra – a magukat a teniszhez értőknek nevezők – hogy az akkor már két napja pihenő Federert megverje a döntőben. Mégis Rafa újabb álma teljesül: első Ausztrál Open győzelmét aratva hatodik Grand Slam tornagyőzelmét ünnepelheti.

Ezt követően már mindenki arról suttog, hogy nemcsak a karrier Grand Slam (amelyhez már csak a US Open diadal hiányzik), de a még annál is nagyobb teljesítménynek számító, ugyanazon évben megvalósított Grand Slam (vagyis a négy legnagyobb teniszverseny: az ausztrál, a francia, az angol és az amerikai nyílt teniszbajnokság megnyerése) is sikerülhet neki.

2009 tavaszán további négy tornagyőzelmet szerez (Indian Wells, Monte Carlo, Barcelona, Róma). Bár Madridban a döntőben vereséget szenved Federertől, ezt senki nem veti a szemére, tekintettel arra, hogy az elődöntőben több, mint négy órán át küzdött a nagyon jó formában lévő Djokovics ellen azért, hogy bejusson a döntőbe.

Ám ekkor a térdei már rettenetesen fájnak, egyre többet emlegetik szakírók és laikusok egyaránt: Toni Nadal, Rafa edzője és nagybátyja „túljátszatja” méltán híres rokonát és tanítványát. Rafa 2009. május 31-én Párizsban, a Roland Garroson egészen váratlan vereséget szenved - az addig inkább csak nem éppen fényes modoráról ismert svéd teniszezőtől - Robin Söderlingtől, a 16 között. Bár az eseményeket több, mint egy év távlatból szemlélve és ismerve mindazt, ami ezután következett, teljesen egyértelmű, hogy Nadal sérülten játszott, talán el sem kellett volna indulnia a Garroson, ő mégsem hivatkozott soha sérülésre ennek a mondhatni tenisztörténelmi vereségnek a kapcsán. Úriember, mint mindig, mindenhol. Pályán és pályán kívül egyaránt.    

Mindaz, ami ezek után történt vele egészen drámai. Természetesen vissza kellett lépnie az Angol Nyílt Teniszbajnokságtól, vagyis Wimbledonban esélyt sem kapott arra, hogy megvédje egy évvel korábban megszerzett bajnoki címét.

Ekkor már nyílt titokként kezelte a világsajtó a hírt, hogy Rafa szülei elváltak, amely szintén mélyen érintett egy alig 23 éves fiatalembert. Bár interjúiban elismerte, hogy ezt az időszakot szülei válása még nehezebbé tette számára, igazán a teniszpályán mutatott későbbi szenvedéseinek legkevésbé meghatározó okaként jelölte azt meg. Időközben az ismételten kirobbanó formában játszó, élete első Roland Garros és hatodik wimbledoni címét szerző, immáron 15-szörös Grand Slam győztes Federer visszaveszi tőle a vezetést a világranglistán (2009. július 6.).

A versenyekre való visszatérésére a 2009. augusztus 10–én kezdődött montreáli tornán került sor és mindenki döbbenten figyelte, hogy meg sem közelíti sérülése előtti önmagát. Kezdetben ezt a sérülés utáni visszatéréssel magyarázzák, de amikor az ősz folyamán a távol-keleti versenyeken is (rettenetesen) rossz formában játszik, érezhető, hogy valami megszakadt nála. A tornákon elért eredményei, vagyis: negyeddöntő Montreálban, elődöntő Cincinattiben, elődöntő Pekingben, döntő Sanghaiban, elődöntő Párizsban, önmagukban nem adnának panaszra okot, ha nem úgy játszik ezeken a mérkőzéseken, hogy szinte semmi sem fedezhető fel régi fizikai, mentális erejéből, különleges játéktudásából. Így is elődöntőig jut a US Openen és csak a későbbi győztes Juan Martin Del Potro tudja megállítani. Ekkor újabb sérülést szenved, ez sem túl sok jóval kecsegteti a szezon hátralévő részében. Annak a szezonnak, melyet Londonban november végén a Mesterek Tornája zár le, ahová még tavasszal elképesztő fölénnyel, elsőként kvalifikálta magát. 

Ami Londonban történik vele, az maga a borzalom. Fontos ezt kihangsúlyozni, mert ennek kapcsán lehet igazán megérteni és megérezni sportemberi és még inkább emberi nagyságát, különleges egyéniségét, kiváló jellemét.

Bár mindig tagadta - annak ellenére, hogy a spanyol sajtó is rendszeresen foglalkozott vele - egyszerűen nem lehetett nem észrevenni, hogy árnyéka önmagának fizikailag is: sápadt és sovány, erőtlenek az ütései. És teljességgel hiányzott belőle az a tűz, amit korábban megszokhattunk tőle a pályán. Ekkor már kitartó és konok drukkerei is megijedtek: vajon látják-e még valaha a pályán azt a Rafael Nadalt, aki alig 23 éves korára egészen egyszerűen beírta magát a tenisztörténelem könyvébe.

Mi történt tehát Londonban? A Mesterek Tornáján a világ aktuálisan legjobb nyolc teniszezője vesz részt, hacsak valakit nem hátráltat ebben komoly sérülés. Ha nem az év végén tartanák, akár a legnehezebb tornának is tekinthetnénk, hiszen a világ nyolc legjobb játékosa mérkőzik meg egymással. Nincs könnyű ellenfél, nincs könnyű meccs. És ezt Nadal is tudta pontosan. Tudta előre, hogy esélye sem lesz saját csoportjából tovább jutni, sőt: esélye sem lesz akár egyetlen mérkőzést megnyerni. Végül úgy búcsúzik a tornától, hogy szettet sem nyer…

(Ugye emlékszünk hol kezdődött a történet 2008-ban? Garros, Wimbledon, Olimpia, világelsőség, Ausztrál Open...).

Mégis ott volt Londonban és végigcsinálta. Ott volt a fotózásokon azzal a hét teniszezővel együtt, akikről tudta: bárkivel játszik majd, ki fog kapni. A fotókon is látszik: mit érez. Ő mégis ott van. Pedig egy Rafael Nadal minden további nélkül visszaléphet bármelyik tornától. Sem sportszövetség, sem szponzor, sem senki nem követelhet tőle olyat, amit ő nem akar. Ő mégis ott volt, mert úgy érezte tartozik annyival magának, a sportágnak, a nézőknek, a drukkereknek, talán a családjának is, hogy ezt végigcsinálja. A legnagyobb alázattal. Nem hiszem, hogy volt ennél nehezebb feladata az életben. Bizonyosan sokat tanult belőle. Nekünk pedig tőle kell tanulnunk: kitartást, szerénységet, alázatot, hitet. Rafael Nadal kétségkívül példakép. Elsősorban, mint ember és mindjárt azt követően, mint sportember.

A történet úgy folytatódik, ahogy annak – ezek után – folytatódnia muszáj, hisz mindig van út lentről fölfelé.

Alig egy héttel a Londonban átélt kínok után a spanyol Davis Kupa csapat döntőt játszik Csehországgal, salakon. Rafa a csapat első számú játékosa és hírnevéhez méltó teljesítményt nyújtva Spanyolország ismét megnyeri a Davis Kupát. Rafa egész decemberben edz és az új évet Abu Dhabiban kezdi egy olyan tornán, ahol – többek között – Federer és Söderling is játszik. Rafa a nem hivatalos torna győztese. Játéka egészen biztató. Dohában bejut a döntőbe és 6:0-val kezd a nagyon jó formában lévő Davigyenkó ellen, hogy aztán végül mégis elveszítse a finálét. Ekkor már 9 hónapja nincs tornagyőzelme. Mégis bizakodva, jó formában és címvédőként érkezik az Ausztrál Openre, ahol egy elképesztően magas színvonalú negyeddöntőt játszik Andy Murray-vel, melyet végül fel kell adnia. Sérülés. Néhány versenyt ismét kihagy, de az amerikai kemény-pályás tornákon már játszik. Az elődöntőig jut Indian Wellsben és Miamiban. Tornát nyernie azonban nem sikerül, pedig már megvan hozzá a játéka, maga is egészen kiegyensúlyozott, jókedvű.

Végül is 2010-ben így vág neki az európai salakpályás szezonnak, hogy aztán megvalósítsa mindazt, amiért 11 nagyon kemény hónapon át dolgozott. Akkor is, amikor számos nehézséggel kellett szembenéznie, tehetetlen volt a fizikális problémákkal szemben és sokszor a lelki ereje is elhagyta. A többi ma már tenisztörténelem. Mégis sokkal több, mint „Salak Slam”.

Rafael Nadal 2010. június 6-án ötödik Roland Garros győzelmével hetedik Grand Slam trófeáját szerezte és 2010. június 7-én visszaült a teniszvilág trónjára.