Úgy is mondhatnánk, hogy két energiabomba csapott össze a fináléban, hisz Nadalra és Gonzálezre is az erőtől duzzadó, energikus tenisz a jellemző. Gonzáleznek nem volt ismeretlen az olimpiai döntő hangulata, mivel négy éve Athénban Nicolas Massú oldalán páros finálét játszott, amit meg is nyert. Emellett egyéniben bronzérmes lett 2004-ben.

A második játékban Nadal rögtön elvette ellenfele adogatójátékát, és mint fél órával később kiderült, ez elég volt neki az első szett megnyeréséhez. Persze kellett még hozzá, hogy a saját szervagémjeinél ne hibázzon, és ő nem is tette. Olyannyira, hogy még csak lehetősége sem volt Fernándeznek, hogy visszabrékeljen, így 6:3-mal a spanyolé lett az első játszma.

A folytatásban mindketten stabilan adogattak, így rövidítésbe torkollott a szett. Rendkívül fontos lett volna megnyernie Gonzáleznek a tiebreaket, hisz Nadal ellen kétszettes hátrányból még nem sok ember tudott fordítani.

A spanyol azonban nem sok esélyt adott ellenfelének, 7–2-re nyerte a rövidítést, amivel megtörte ellenfele ellenállását.

A harmadik játszmában ugyanis a chilei hamar 4:1-es hátrányban találta magát, hiába sült el híres tenyerese jó párszor.

5:2-nél saját adogatásánál remek szerváinak köszönhetően még hárított három mérkőzéslabdát – majd megnyerte a játékot –, ezt követően azonban Nadal sikeresen „kiszerválta” a meccset, megnyerve ezzel teniszben az első spanyol aranyat az olimpiák történetében.

Fernando González csalódottságát pedig enyhítheti a tudat, hogy mióta a tenisz újra bekerült az olimpiai sportágak közé (1988), ő az első férfi játékos, aki arany, ezüst és bronzérmet is nyert.

 

Nadal olimpiai bajnokként veszi át a vezetést a világranglistán